10 görög étel, amit a görög szigeteken mindenképpen ki kell próbálnod!

new-icon

10 görög étel, amit a görög szigeteken mindenképpen ki kell próbálnod!

A görög gasztronómia

Nyaralásuk alatt feltétlenül kóstoljanak meg minél több görög specialitást vagy akár az összeset. Az ország adottságai lehetővé teszik, hogy sok friss zöldséget, halételeket, különleges húsokat használjanak. Már az ókorban is a görög társadalmi élet egyik legfontosabb eleme az étkezés volt, ezt a remek szokásukat mind a mai napig megőrizték. Mivel a görögök evés közben szeretnek beszélgetni, ezért sok a csipegetni való előétel, és kevesebb a főétel, a desszert pedig többnyire szezonális gyümölcs. A süteményeik az 500 éves török hatásnak köszönhetően nagyon édesek és gyakran tocsognak a mézben/szirupban.

A Personal Tours most összeszedte, mely ételeket nem hagyhatod ki a nyaralásod során!

1. Moussaka: az egyik legismertebb görög étel. Sült, rakott darált bárányhúsból és szeletelt padlizsánrétegekből áll. A padlizsánt időnként burgonya helyettesítheti.

2. Souvlaki: apró kockákra vágott, grillezett sertéshúsból, csirkéből, bárányból vagy marhahúsból készül.

3. Spanakopita: spenótos rétes, amely vékony vajas tésztából, spenótból, feta sajtból és némi kaporból áll össze.

4. Yemista: zöldségekből, paradicsomból és zöldpaprikából készül. Az előkészített zöldségeket fűszerezett rizzsel töltik meg, majd megsütik.

5. Giouvetsi: klasszikus görög rakott tészta paradicsom és párolt hús kombinációjából, agyag sütőedényben készítenek. Borjúhús az eredeti alapanyaga, időnként más húsokat is használnak. A paradicsomszószt fahéjjal, szegfűborssal, vörösborral, szegfűszeggel és babérlevéllel fűszerezik.

6. Melitzanosalata: grillezett padlizsánból, fokhagymából és olívaolajból.

7. Fasolada: hagyományos fehérbabból készített görög leves, olívaolajjal és különféle zöldségekkel, gyógynövényekkel.

8. Dolmades: szőlőlevelekbe tekert fűszeres rizses hús

9. Kleftiko: hagyományos lassú sütéssel készülő étel, ahol a húst fokhagymával és fűszerekkel tűzdelik, majd puhára sütik. A húst először oregánóval, rozmaringgal, fokhagymával, citrommal és olívaolajjal fűszerezik, majd zöldségekkel (hagymával, paradicsommal, paprikával és burgonyával) kombinálják és egy nagyobb tálban vagy cserépben zárják le. Sülés során a pára és ízek nem szöknek el, cserébe viszont tökéletesre párolódik az étel. Végeredmény egy omlós, szaftos bárányhús.

10. Galaktoboureko: egy filóban (levelestészta) sült puding desszert.

Cikkek szűrése

Legújabb cikkek

Legkedveltebb cikkek