„Csak nyugalomban lelsz a csodák végtelenjére…” Pam Brown ausztrál költőnő
Milyen igaz is ez Kefaloniára, a Jón-szigetek legnagyobb tagjára, Görögország egyik legszebb, legváltozatosabb, vadregényes szigetére, amely a 29 éves Personal Tours által kínált számos görögországi nyaralóhellyel együtt évek óta változatlan népszerűségnek örvend, főként a nyugalomra, a természet közelsége által nyújtott élményekre, s persze a napfényre, a csodálatos strandokra és nem utolsó sorban a kulináris élvezetekre vágyók körében.
Különleges természeti szépségeivel, kristálytiszta, türkizkék vízével, homokos strandjaival, barlangjaival, köztük cseppkőbarlangjával, zöldellő dombjaival és hegyeivel méltán azok kedvence, akik a tömegturizmus által kevésbé érintett nyaralóhelyeket választva egy nyugodtabb, de koránt sem unalmas nyaralásra, pihenésre vágynak. A sziget viszonylagos érintetlensége és természeti szépsége minden bizonnyal komoly szerepet játszott abban is, hogy az alkotók Kefaloniát választották a Nicolas Cage főszereplésével készült Coreli kapitány mandolinja c. filmjük forgatási helyszínének.
A sziget természetes vonzerejének megtartása és a tömegturizmus ésszerű keretek között tartása érdekében Kefalonián igen szigorúak az építési szabályok. Az építési telkek minimális méretének magasan történő meghatározása mellett nem támogatják a nagy szálloda monstrumok építését sem. Így a rendelkezésre álló szálláshelyek kínálata alatta marad a piaci keresletnek, ezért könnyen le lehet maradni a kefaloniai nyaralás páratlan élményéről. Viszont akik időben lefoglalják útjukat a Personal Toursnál, azokat a természeti szépségeit gondosan őrző sziget továbbra is csodálatos élményekkel várja.
Kefaloniában azoknak sem kell csalódniuk, akik a páratlan természeti szépségek felkeresése és a szebbnél-szebb strandokon eltöltött idő után egy kis nagyvárosi szórakozásra vágynak. A sziget legnagyobb városa és egyben fővárosa, az 1953-as nagy földrengést követően szinte teljesen újjá épített Argostoli gazdag választékot kínáló üzleteivel, bevásárló utcáival, tavernáival és éttermeivel, s nem utolsó sorban mozgalmas éjszakai életével várja a látogatókat.
A Personal Tours gondol azon utasaira is, akik a kellemes tengerparti pihenés mellett élménydús fakultatív kirándulások keretében kívánnak alaposabban megismerkedni Kefaloniával és környékével.
Egésznapos szigettúra keretében kereshetjük fel Kefalonia természeti szépségeit, többek között a Drogarati barlangot és a Melissani barlangtavat is.
Félnapos hajókirándulással eljuthatunk Ithaka-ra, amely Odüsszeusz otthona, s a kéklő öblök és zöldellő dombok hazája. A főváros Vathi és Kioni halászfalu meglátogatása mellett itt is lehetőség nyílik egy kellemes tengeri csobbanásra.
Igazi nyaralós program az egész napos hajókirándulás, amelynek során lehetőség van a gondtalan fürdőzésre, felszíni búvárkodásra, s egy jó BBQ ebéd elfogyasztására.
Félnapos, fürdési lehetőséget is kínáló hajókirándulás során ismerkedhetünk meg Kefalonia legészakibb, a világsztárok által is gyakran látogatott, hangulatos, népszerű üdülőhellyével, Fiskardo-val.
Ha még több zöld természetre és nyugalomra vágyunk, akkor a sziget legzöldebb részén, az Aenos hegy lábánál fekvő, a néhány száz lakosú üdülőfalu, Lourdas a tökéletes célpont, amelynek a domboldalon fekvő ófalu része még őrzi a tradicionális görög hangulatot is A falu széles, homokos, néhol aprókavicsos tengerpartjával, öbleivel, néhány üzletével, fagylaltozójával és változatos tavernáival főként a pihenésre vágyóknak és a kirándulásokat kedvelőknek nyújt kellemes nyaralási lehetőséget.
Ha igazi, hagyományos, görög vidéki hangulatra vágyunk, akkor érdemes felkeresnünk a Skalatól nyugati irányban kb. 7 km-re található Katelios valamikori halászfalut, mely az utóbbi időben gyors fejlődésnek indult. A tengerparti tavernák és halvendéglők eredeti görög ételeket és remek tengeri csemegéket kínálnak mind az idelátogatóknak, mind az itt nyaraló vendégeknek. A hosszan elnyúló, inkább homokos, helyenként apró kavicsokkal borított, lassan mélyülő öböl a kisgyermekes családoknak is ideális választás.
A szűkös kínálat miatt, bár nem teljesen lehetetlen, de nem kevés kockázattal jár, ha Kefalonián közvetlenül magunk kívánunk szállást foglalni, főként júliusban és augusztusban. Ha nem az utazási irodák által üzemeltetett charter járatokon, az általuk kínált szálláshelyeikkel összekapcsolva értékesített repjegyünk van, akkor marad az átszállás – a chartereken kívül jelenleg nincs közvetlen légi járat Budapest és Kefalonia között -, vagy a közúton utazás. A szigetre érkezve még akkor is el kell jutnunk a szálláshelyünkre.
Akik nem kívánják vállalni a kalandosabb egyéni megoldásokat, azoknak jó döntés, ha kefaloniai nyaralásukat is a 29 éves Personal Tours gondosan kiválasztott, jó ár-érték arányú szálláshelyein töltik. Különösen vonzó ez a megoldás, ha utazásukat a kedvező First Minute árakon, jó korán le is foglalják!
A Personal Tours utasait is szállító közvetlen charter járattal Kefaloniára érkezőket már a repülőtéren várja a telepített idegenvezető, s együtt indulnak el a változatos szálláshelyekre.
A nyüzsgő Argostoli-tól csupán 2 km-re fekszik a vele szinte egybeépült népszerű üdülőfalu, Lassi. A vízisportok és a gasztronómia szerelmesei is megtalálják itt számításaikat, s kisgyermekes családok számára szintén megfelelő választás.
Akár baráti társasággal, akár családdal akarjuk eltölteni nyaralásunkat a négy jobbnál jobb tengerparti strandjáról ismert és a turisták által igen kedvelt üdülőfaluban a D&A Apartmanház, remek választás. Az éttermek, tavernák, bárok és üzletek által szegélyzett nyüzsgő főutcától néhány méterre, mediterrán kertben elhelyezkedő apartmanház vendégei fogyasztás ellenében még élvezhetik a domboldalon lévő Logos Bar hűsítő medencéjét és az onnan eléjük táruló csodálatos tengeri panorámát is!
Az olajfa ligetben megbúvó kis Zaharoula apartmanházak, a homokos tengerparttól mindössze 150-200 méterre találhatók. Nagy kerttel, medencével és napozóterasszal várja a vendégeit.
A főutcától néhány méterre, mediterrán kertben elhelyezkedő Marina apartmanház kiváló szálláshely családok számára is 2-4 ágyas apartmanjával.
Ha ár-érték arányban a legjobb szállodát keresi Kefalónián, ami közel van a sétálóutcához és az üdülőhely egyik legszebb homokos partjához (Makris Gialos), akkor megtalálta az ideális szálláshelyet! A Lorenzo Hotel** reggelit kínál vendégeinek. Fekvése és környezete méltán tette utasaink kedvencévé.
Kefalonia nyugalmában feltöltődve, az élményekben gazdag, cseppet sem unalmas nyaralásból hazatérve már gondolkodhatunk azon, hogy jövőre visszatérjünk-e erre a csodálatos szigetre, vagy a Personal Tours kínálatában található valamelyik másik gyönyörű görög sziget egyikének, illetve a szárazföld nyaralóhelyeinek felfedezésével folytassuk-e görögországi, kellemesen pihentető, de egyben élményekben gazdag kalandozásunkat.
Egy biztos: Görögország és a Personal Tours visszavár a napfénnyel, a tengerrel és a kultúrával, s nem utolsó sorban a 29 év tapasztalatára is alapozó gondos szervezéssel.